Több mint 2000 kazah hagyhatja el Kínát

A kazah külügyminisztérium január 9-i bejelentése szerint.

usconsulatealmaty.jpgA Kínában fogvatartottak rokonai az Egyesült Államok konzulátusánál Almaty-ban

Tavaly már több médiariportban is felmerültek a vádak Kína ellen, hogy több (száz)ezer vagy akár 1 millió embert - ujgurokat, kazahokat és egyéb nemzetiségeket - is átnevelő táborokba küldött Hszincsiang tartományban.

Az ilyen táborokban korábban fogvatartottak beszámolói szerint le kellett mondaniuk a kultúrájukról, vallásukról, valamint politikai átnevelésben részesültek.

kazakhrelatives.jpg

Ez a téma Kazahsztánban is érzékenynek minősült eddig, tekintettel többek közt arra, hogy Kína az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Kazahsztánnak.

A kazah állami média általában kerülte, hogy a táborokról beszámoljon.

Az egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó esetről itt írtunk.

xinjiang.jpg

A kazah külügyminisztérium mostani bejelentése szerint akár több mint 2000 kazah nemzetiségű költözhet majd Kazahsztánba, lemondva a kínai állampolgárságukról. Érkezésük után felvehetik a kazah állampolgárságot, vagy letelepedési engedélyt kaphatnak.