Menedékjogért folyamodott Karimov unokája
A BBC üzbég nyelvű szolgáltatása január 30-án egy (egyelőre meg nem nevezett) ügyvéd állítására alapozva arról számolt be, hogy Iszlam Karimov Jr. menedékjogért folyamodott az Egyesült Királyságban.
Karimov Jr. már tavaly decemberben azt nyilatkozta - anyja, a kegyvesztett Gulnara Karimova "szörnyű" helyzetével indokolva - , hogy megteszi ezt.
Sem az anya, sem Karimov unokái nem voltak jelen Iszlam Karimov egykori üzbég elnök 2016. szeptemberi temetésén.
A Londonban élő kis Karimov szerint lánytestvérét, Imon Karimovát és anyját nem engedték el a temetésre, ő maga pedig nem kockáztatott egy hazautazást.
Imon Karimova és nagynénje, Lola Karimova-Tillyaeva tavaly nyár végén egyébként megkoszorúzták a volt elnök emlékművet:
A 2014-ben a közéletből eltűnő 45 éves Gulnara Karimovát, aki egykor divattervező, popénekes és hazája képviselője volt a genfi ENSZ-ben, 2015-ben 5 év "korlátozott szabadságvesztésre" ítélték sikkasztás és adócsalás miatt.
Karimova neve felmerült már svájci és svédországi pénzmosási nyomozásokban.