... kivételesen.

A kazahok szerint ugyanis ők és mi rokonok vagyunk.

Mindenféle politikai és/vagy gazdasági érdek nélkül.

Amikor telefonon megbeszéltem a kazah nyelviskolával a nyelvtanfolyam részleteit, természetesen kitértünk arra is, hogy honnan származom, és már akkor is mondta a nő, hogy nagyszerű, hiszen rokonok vagyunk.

Az első próbaóra után pedig kiselőadást kaptam tőle, hogy a magyarok tulajdonképpen kazahok. Azok a kazahok, akik Európába mentek és "beházasodtak" oda.

:)

Hogy a "rokonság" mellett még az országaink szocialista múltja is szerepet játszhat-e, azt nem tudom, de szerintem elképzelhető. Csak úgy mint az oroszok is szeretnek minket, pedig aztán velük még a legvadabb teóriák szerint sem vagyunk rokonok.

Mindenesetre én nagyra értékelem, hogy így szeretnek minket. Már több személy válaszolta azt, hogy "király", amikor mondtam, hogy magyar vagyok.

Azt nem tudom, hogy mennyire "király"-e, de az lényegtelen.

Amikor kipattant a nagy keleti nyitás ötletünk, az index összegyűjtötte, hogy miben vagyunk biztosan "rokonok" (ha genetikailag és nyelvileg nem is):

- magas öngyilkossági ráta

- vendégmunkások Tengizben

- rosszul tűrt kritika (Borat!)

- indokolatlan gigaberuházások

- Attila és Dzsingisz kán

- lovas nemzet

Részletek itt: Kazah-magyar, két jó barát (Index cikk)

Szintén a "rokonságot" támaszthatja alá (legalábbis a magyarországi kunokkal) egy madjar-nak nevezett törzs létezése Kazahsztánban, ami egyébként egy török nyelvű népcsoport.

Részletek itt: Madjarok (Wikipedia cikk)

A végére csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy két népnek nem feltétlenül kell rokonságban állnia ahhoz (szerény véleményem szerint), hogy baráti kapcsolatot ápoljanak. Értem én, hogy valamivel meg kell indokolni, de szerintem nem szükséges mindenféle teóriákat gyártani (attól függetlenül, hogy akár még igaz is lehet némelyik, vagy nem).

Mindenesetre, ha az egyik fél őszintén hisz a dologban, akkor a másik félnek nem illene opportunista módon emlegetni a témát, amikor érdeke úgy kívánja. Vagy mindig tessék komolyan gondolni, vagy ne is nagyon kerüljön említésre (még ha egy kicsit naív álláspont is ez).