Tádzsikisztán erős embere - Emomali Rahmon

Az üzbég elnök után a földműves családból Tádzsikisztán legerősebb emberévé váló Emomali Rahmon-nal folytatódik az illiberális elvtársaink sorozat.

emomali_rahmon.jpg

Emomali Saripovics Rahmonov 1952. október 5-én, egy földműves család utódjaként látott napvilágot Danghara kerületben.

A vezetéknév "-ov" végződését a 19-ik században vezették be az Orosz Birodalom oroszosítási törekvései alatt. Az elnök 2007. márciusában elhagyta ezt a végződést, miután rendeletben tiltották be a szláv neveket és egyéb, az orosz, valamint szovjet múlt jellegzetes szokásait. Az elnök a rendelettel igyekezett bátorítani a tádzsikokat, hogy térjenek vissza a hagyományos és nemzeti gyökereikhez.

danghara.jpg

Az elnök szülőkerületében, Danghara-ban

Rahmon szunnita muszlim vallású és 7 lánya és 2 fia van.

A politika előtt

Rahmon 1971 és 1974 között szolgált a szovjet haderőben.

1982-ben közgazdasági diplomát szerzett a Tádzsik Nemzeti Egyetemen.

1976 és 1987 között a dangarai Lenin kolhoz Szakszervezeti Tanácsának titkára és elnöke, majd 1987 és 1992 között a kolhoz elnöke.

Felfelé ívelő tűzcsillag

Rahmont 1990-ben képviselővé választják a Tádzsik Köztársaság Legfelsőbb Tanácsába.

1992. augusztusában kitör a polgárháború, aminek következtében Rahmon Nabijev elnök lemond, és ideiglenesen a Legfelsőbb Tanács házelnöke, Akbarso Iszkandarov ül be az elnöki székbe.

Rahmont 1992. őszén megválasztják Kulyab tartomány Népi Képviselők Tanácsa Végrehajtói Bizottságának élére; ugyanezen év november 19-én, a XVI-ik ülésen pedig a Tádzsik Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnökévé, amivel kormányfővé vált, mert az ideiglenes elnök, Iszkandarov lemondott azzal a céllal hogy véget vessen a polgárháborúnak, valamint ezen az ülésen el is törölték az elnöki posztot.

emomalirahmon2.jpg

A nép barátja és védelmezője - A nemzet vezetője (ez nem a plakáton szereplő szöveg)

Később újra visszahozták az elnöki posztot, amit az 1994. november 6-i választás után Emomali Rahmon foglalhat el.

Rahmon hatalmi ambíciói ellen az Egyesült Tádzsik Ellenzék harcolt. Az 1992 és 1997 között folyó polgárháborúban több mint 100 000 ember vesztette életét. A jelenleg is elnök Rahmon túlélt egy merényleti kísérletet 1997. áprilisában, valamint két puccskísérletet 1997. augusztusában és 1998. novemberében.

Számos alkotmánymódosítás után 1999. november 6-án, a szavazatok 97%-val ismét elnökké választják.

emomalii-rahmon-president-of-tajikistan.jpg

Nincs ám személyi kultusz

A 2003. június 22-i népszavazáson a nép jóváhagyta, hogy Rahmon még kétszer indulhasson a 7 éves elnöki posztra, miután 2006-ig maradhatott volna csak hatalomban.

2006. november 6-án a szavazatok 79%-val ismét elnökké választják, majd 2013 november 6-án, immár a negyedik ciklusát megkezdve a szavazatok 86,9%-át söpörte be.

e_rahmon21_1_09.jpg

De ismerős motívum már megint

Tehát 2020-ig még biztosan Tádzsikisztán elnöke marad, de már meg is kezdte az előkészületeket a hatalom további megőrzésére, valamint átmentésére.

Ahogy arról a Heti Turkesztán heti hírösszefoglalóiban is szó esett, az elnök tavaly a "Nemzet Vezetője" címet kapott, akire "értelemszerűen" nem vonatkoznak az olyan alkotmányrendelkezések, hogy csak két elnöki ciklust tölthet ki. Biztos ami biztos, az elmúlt hetekben, hónapokban olyan alkotmánymódosítást is hoztak, hogy az elnökjelöltek minimum korhatára az eredeti 35-ről 30-ra csökkent, ami elemzők szerint előkészület a jelenleg 27 éves Rusztam Emomali Rahmon, az elnök fia, elnöki posztért való indulására.

emomalirustamrahmon.jpg

A büszke apa és a kis trónörökös

Rusztam egyébként jelenleg a kormány korrupcióellenes ügynökségének elnöke.

Az alkotmánymódosításokat népszavazásnak kell jóváhagynia. A pozitív kimenetelről kétség sem lehet.

A végére pedig álljon itt egy videó a kis trónörökös esküvőjéről, valamint arról, hogy hogy mulat a tádzsik "Nemzet Vezetője", és egy idézet:

Idézet az elnök hivatalos oldaláról

Abban az időben, amikor nemzetünk dicsőséges és méltó fiát, Emomali Rahmon-t először hazánk vezetőjévé választották, a szülőföldünk - az újonnan függetlenné vált Tádzsikisztán - nehéz időket élt. A véres háborúk és a tádzsikok közötti konfliktus, amelyek sok tulajdon és élet elvesztéséhez vezettek, hatalmas veszélyt jelentettek az ország egységére és a Tádzsik nemzet létére.

A bölcs döntéseivel, kitartásával és rendkívüli bátorságával, Emomali Rahmon megmentette az országot a katasztrófától, összehozta a nemzetet és lehetővé tette több ezer menekült hazatérését.

A tádzsik elnök erős akaratának köszönhetően a romok rövid időn belül helyre lettek állítva, hatalmas építkezések kezdődtek, megépült az Egység útja, amely biztosítja az ország minden részének összeköttetését, valamint autóutak, amelyek elérhetővé tették az óceánt és fejlesztik a kapcsolatokat a közeli és távolabbi országokkal.

Az ország legfontosabb eredményei és sikerei Emomali Rahmon önzetlen munkájának és bátor lépéseinek az eredményei.

A hatalmas erőfeszítések jutalma Emomali Rahmon számára a tádzsikisztáni emberek és a több tízezer külföldi honfitárs szeretetének és tiszteletének megnyerése.