WC-kereső app segíti majd a turistákat
Üzbegisztánban. Eközben Tádzsikisztánban katasztrofálisan kevés a nyilvános illemhely.
Az üzbég állami turizmusfejlesztési bizottság októberben elindította az UzFinder nevű app-ot, melynek segítségével a turisták megtalálhatják a hozzájuk legközelebb található nyilvános mosdókat. Az app-ot természetesen folyamatosan frissítik, valamint egyéb turisztikai objektumokat is feltüntetnek benne.
Számos panasz után az ország 14 régiójában 3660 illemhely állapotát vizsgálták meg, és a nem megfelelő állapotban lévőknek megindult a felújítása. Az év eleje óta 147 mosdót újítottak fel és adtak át köz- és magánszféra közötti partnerségben, valamint 9 illemhelyet nyitottak meg a turizmus támogatásáért felelős alap pénzügyi forrásaiból.
2018 februárja óta a vállalkozók jelentős, 100 millió szumos (12,5 ezer USD) adókedvezményt kaphatnak új illemhelyek megnyitásáért, valamint évi 12 millió szumos (1,5 ezer USD) kedvezményt azok fenntartásáért.
Eközben Tádzsikisztánban közel sem ilyen fényes a helyzet, és bár a hatóságok már évek óta tervezgetik nyilvános illemhelyek megnyitását, eddig nem sok minden történt.
A tádzsik turizmusfejlesztési bizottság elnöke korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy munkacsoportok kerültek felállításra, amelyek együtt dolgoznak a helyi hatóságokkal az ügyet illetően.
A tádzsik fővárosban, Dusanbeban jelenleg 42 nyilvános illemhely működik. A város kb. 800 ezres lakosságát figyelembe véve, ez azt jelenti, hogy 1 illemhelyre 19 ezer ember jut.
Ugyanakkor az 1972-ben hozott egészségügyi szabályok szerint - amelyek ma is érvényben vannak - 500 lakosra kellene jutnia 1 illemhelynek.