"A jövő energiája egyesít minket"

Magyarország ezzel a koncepcióval vesz részt az asztanai EXPO-2017-en.

Hazánk pavilonját Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg június 10-én.

expomagyar.jpg

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az esemény hazánknak fontos lehetőség arra, hogy bemutassuk a jövő energiájához kapcsolódó megoldásainkat.

A hazai pavilon koncepciójának középpontjában a napenergia, és az ezt hatékonyan felhasználó növény szimbólumaként az Élet Fája áll – emelte ki Varga Mihály. A kiállításon bemutatott termékeket és újításokat ismertetve a tárcavezető elmondta: az érdeklődők megismerkedhetnek az energiatakarékosság és az energiahatékonyság növelése terén elért új kutatási eredményeinkkel, a megújuló energiaforrásoktól az innovatív építészeti megoldásokon át az elektromobilitásig.

expomagyar2.jpg
A Magyar Pavilonban kiállítóként van jelen a Magyar Villamos Művek Zrt. és a MOL Nyrt. is, amelyek a széndioxid kibocsájtás csökkentése és a megújuló energia témakörében mutatják be a legújabb megoldásokat. A miniszter kitért egy magyar startup, a PLATIO napelemes térburkolatára is, amely az EXPO egyik kiemelt pavilonjában is helyet kapott.

expomagyar3.jpg

Varga Mihály rámutatott, hogy a kiállítás egyúttal lehetőséget biztosít Magyarország számára ahhoz is, hogy a látogatóknak képet adjunk kultúránk sokszínűségéről, bemutassuk a magyar-kazah történelmi kapcsolatot és a különleges értéket képviselő hagyományos termékeinket is. A magyar kormány stratégiai partnerének tekinti Kazahsztánt, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy már közvetlen légi járat teremt kapcsolatot Magyarország és Kazahsztán között – hangsúlyozta a tárcavezető.

(Forrás: kormany.hu)

A 411,9 nm2-en elterülő magyar pavilon a C1-es szektorban található, közvetlenül Finnország és Nagy-Britannia pavilonja mellett.

A Kazinform értesülései szerint egyébként Magyarország "Kipcsakok Napjai" kulturális rendezvény megszervezésére is készül az EXPO-2017 keretében, amely a magyar és kazah hagyományok kapcsolatának szimbóluma.

A különböző kulturális programokon Magyarország hírnevét olyan szereplők fogják öregbíteni mint if. Csoóri Sándor népzenész, Both Miklós zeneszerző, valamint a Folk.trend együttes. Várható a Bihari János Táncegyüttes fellépése is.

A házigazda, Kazahsztán 8 emeletes pavilonja pedig így néz ki:

Képekben: