Titkos rakomány a Biskekben lezuhant gépen?

Ahogy arról a magyar média is beszámolt, január 16-án a MyCargo Boeing 747-400 repülőgépe a kora reggeli ködben leszállás közben egy, a biskeki nemzetközi repülőtérhez közeli falura zuhant.

A legénység 4 tagja, valamint 35 lakó (kb. felük gyerek) a faluban a balesetben halálát lelte.

Időközben felröppent a gyanú, hogy a gép rakományának egy része esetlegesen valamilyen illegális tevékenységhez köthető.

mycargobiskek.jpg

A gyanút először a repülőgépet üzemeltető cég ellentmondásos nyilatkozatai, majd a tragédia helyszínén talált tárgyak vetették fel. A nyomozók feltételezései szerint a rakomány egy része vagy hivatalnokoknak vagy a szürke piacra szánt áru.

A parlament által felállított vizsgáló bizottság alelnöke, Omurbek Tekebajev szerint megalapozott az a gyanú, hogy szisztematikus csempészet folyik a Manasz repülőtéren, Biskek nemzetközi repülőterén.

A 11 tagú bizottság feladata, hogy tisztázza a rakomány tulajdonosi körét, valamint az úti célját. A központi kérdések egyike, hogy vajon a pilóták csak tankolás céljából szálltak volna le Biskekben, vagy hogy le is rakjanak valamennyit a 86 tonnányi rakományból.

Szemtanúk szerint a tragédia után maguk a hatóságok emberei is fosztogatásba kezdtek és vitték a sértetlen okostelefonokat és elektronikus eszközöket.

mycargobiskek2.jpg

Tekebajev elmondta, hogy a bizottság munkája nem könnyű, mert

- a repülőtér illetékesei megtagadták az együttműködést;

- a MyCargo-t üzemeltető ACT légi társaság január 18-i közleménye szerint a repülő rakományt készült kitenni Biskekben;

- majd január 19-én azt nyilatkozták, hogy a repülőnek nem volt szüksége tankolásra, hogy teljesíteni tudja az eredeti Hong Kong - Isztambul útvonalat;

- de még ugyanaznap a MyCargo Biskekbe utazott vezérigazgató-helyettese, Hamza Tiglay azt sulykolta, hogy a repülőgép tankolásra és pilótacserére tervezett leszállni Biskekben, rakomány kirakodásra nem került volna sor;

mycargobiskek3.jpg

- ez utóbbit állítják a repülőtér hivatalnokai is, de közben visszautasították, hogy a bizottság rendelkezésére bocsássák a járat dokumentációit;

Tekebajev szerint a repülőtér hivatalnokai csak az időt húzzák, hogy "hivatalos" dokumentumokat készítsenek, vagy éppen eltűntessenek dolgokat.

- Donald Knutson nemzetközi repülési szakértő szerint ez a Boeing gép teljes rakománnyal is megállás nélkül eljutott volna Isztambulba (mert a hatótávolsága 9000km, az útvonal pedig kb. 8000 lett volna), valamint a 86 tonnás rakománya a súlykapacitásának kb. csak a 75%-a volt);

- a rakományban számos orosz és kirgiz nyelvű leírást és használati útmutatót találtak, ami arra enged következtetni, hogy a kirgiz piacra szánt árukról lehet szó;

mycargobiskek4.jpg

- Almazbek Atambajev elnök 10 napos várakozása, hogy találkozzon az áldozatok családjával és meglátogassa a helyszínt további kritikáknak és spekulációknak nyújtott táptalajt.

Az elnök szóvivője azonban leszögezte, hogy az elnöknek "semmi köze a török gép rakományához".

Eközben a Vészhelyzetek Minisztériumának tárcavezetője,  Kubatbek Boronov, valamint a Közlekedési Minisztérium is azt állítják, hogy csak pilótacsere miatt szállt volna le a gép.

Egy nyom

Január 27-én a Global Link Logistics nemzetközi cég úgy nyilatkozott, hogy Hong Kongból várt egy MyCargo gépet, hogy egy kazahsztáni cég megbízásából átvegyen árukat, majd leszállítsa a címzetteknek.

A cég közleménye alapján tehát felmerül a kérdés, hogy a repülőtéri dolgozók és hivatalnokok vagy nem tudtak arról, hogy a gépről árukat kell lerakodni, vagy el akarták ezt az információt hallgatni.

mycargobiskek5.jpg

Tekebajev elmondta, hogy a hatóságok nem csak ezt az ügyet fogják részletesen megvizsgálni, hanem hogy mennyi rakomány érkezett az országba, valamint haladt át az országon más járatokon is.

Októberben egyébként 45 tonnányi csempészárut foglaltak le - iPhonokat és más elektronikai eszközöket - két kamionon, amelyek épp a repülőteret készültek elhagyni.

Az októberi ügyben nem történt letartóztatás.