"Senki nincs elfelejtve, semmi nincs elfelejtve"

Május 9-e a Győzelem Napja, amelyet a legtöbb posztszovjet országban különböző megemlékezésekkel, koncertekkel és katonai parádékkal ünnepelnek.

Nézzük, hogy ünnepeltek Turkesztánban. A poszt végén megtekinthető a moszkvai győzelmi napi katonai parádé is, hiszen mégis csak az a legnagyobb, legjelentősebb.

9may2.jpg

Kazahsztán

Almaty-ban, az eső ellenére több mint 20 000 ember vonult a város utcáin, különböző zászlókkal és veteránok képeivel a kezükben:

A felvonulást a Panfilov parkban található öröklánghoz vitt virágok elhelyezésével zárták:

Asztanában számos vezető politikus is részt vett a megemlékezésen, többek között Karim Maszimov miniszterelnök (Nazarbajev elnök Moszkvában volt a katonai parádén):

Kirgizisztán

Biskekben az ország elnöke is részt vett a megemlékezésen:

Az ország többi részén is ünnepeltek természetesen, például az Isszik-kul régióban is és Os városában is.

Tádzsikisztán

Tádzsikisztánban először idén került megrendezésre a "Halhatatlan Ezred" elnevezésű felvonulás, amely tulajdonképpen a szokásos megemlékezés új elnevezése. Sajnos egyelőre nem érkeztek képek.

Eközben május 6. és 9. között négy személyt tartóztattak le az ország különböző pontjain terrorcselekmény szervezésének és az Iszlám Állam támogatásának gyanújával.

Türkmenisztán

Természetesen Türkmenisztánban is ünneplik a Győzelem Napját, de sajnos egyelőre innen sincsen egynél több kép.

turkmenistan_9_maya.jpg

Üzbegisztán

Iszlam Karimov elnök szintén koszorút helyezett el a taskenti háborús áldozatok emlékművénél, még május 8.-án.

victorydaytashkent2.jpg

victorydaytashkent.jpg

Ha később érkeznek képek az utóbbi három országból, azokat természetesen mihamarabb mutatjuk.

A végére pedig a moszkvai parádé maradt: