Tánccal végződik az Üzbegisztánnak szentelt próba tematikus hónap.

Bár maga a tematikus hónap ötletre bőven ráfér a csiszolgatás, a tervek szerint több ilyen is lesz bizonyos időközönként.

Most pedig koncentráljunk egy kicsit az üzbég táncokra.

Az üzbegisztáni táncok eredete történelmi időkre nyúlik vissza, amiről ókori barlangrajzok tanúskodnak.

A szamarkandi, taskenti, buharai és hívai professzionális táncosok számos helyen léptek fel a Selyemút különböző helyszínein, például a kínai császár udvarában már az időszámításunk előtti 4-8-ik században is.

A következő évszázadok során is töretlenül fejlődtek a különböző táncformák. Az arab hódítás és ezzel az iszlám vallás időszámításunk szerinti 7-ik században való előretörése jelentős változást hozott, mégpedig a nemi szegregációt és a fátyol/kendő használatát. Ennek következtében a nők egymásnak tartottak táncelőadásokat a női körletben, míg a nyilvános előadásokat a batcsa, vagyis a táncos fiú mutatta be, női ruhába öltözve, sminket viselve és női mozdulatokat utánozva.

Az uralkodói udvarban kivételesen nők adták elő a táncokat.

A Timurida Birodalom három kánságra való szakadásával Buharában, Hívában és Kokandban (Fergana-völgy) kissé eltérő jellegzetességekkel bővültek az addigi táncformák, amelyek közül a fergana-völgyi volt a legfejlettebb.

Az iszlám valláson alapuló rendelkezések hatására a néptánc szinte teljesen eltűnt a 20-ik századra, mert az utca embere még nemzeti ünnepeken sem mert táncolni, így csak professzionális táncosok tartották fenn a kultúra ezen szeletét, és csak szóló táncokat.

Az üzbég nemzeti tánc ismételt felszínre törése 1918-ban kezdődött meg, és számos akkori és későbbi táncelőadó harcolt a táncok fennmaradásáért és újranépszerűsítéséért. 1923-ban például Kari Jakubov társulatot alakított, amelynek Tamara Khanum (lent) fiatal táncos és a nemzeti tánc egyik híres propagálója is a tagja lett.

Az első utazó társulatot 1926-ban alapították meg, akiknek nagy szerepük volt az új, színpadi táncok kialakításában és meghonosításában. Az Üzbég Dal- és Táncegyesület, vagy más néven "Shodlik", amelyet 1936-ban alapítottak Taskentben, sikeresen ötvözte a néptáncot és a klasszikus üzbég koreográfiát. 1957-ben M. Turgunbajeva vezetésével alapították meg a Bakhor ("tavasz") Együttest; 1958-ban pedig a Nép Művészének, G.A. Rakhimova vezetésével megalakult a Liazgi Horezm Dal- és Táncegyüttes.

A liazgi (vagy máshol lazgi) egyébként egy hívai gyógyító tánc.

1985-ben megalakult az Üzbég Táncközösség az Egyesült Államokban, amelynek célja a közép-ázsiai kultúra bemutatása volt, és ezzel a céljával összhangban később átnevezték Üzbég Tánc- és Kultúraközösséggé.

Néhány híres táncművész (angol átírással): Yusufjon Qyzyq Shakarjonov, Usta Olim Komilov, Otakhoja Saidazimov, Sharafot Satang Turaeva, Mikhalkhonim Khaimova, Bokijon Sagdullaev, Ravia Atajanova, Latif Zafirov.

A néptáncnak egyébként két formája különöl el: az ünnepi alkalomból előadott tánc, valamint a mindennapos szórakozási forma.

Az ünnepi alkalom elsősorban az évzsakokhoz köthető valamint az ember és természet kapcsolatához. Ilyen például a suskhotin, ami tulajdonképpen esőtánc, vagy a majnun tal, amelyben a nők bolyhos fűzrügyeket szőnek a ruhájukra. A zikr pedig egy szúfi rituálé, amely során a táncosok ütőshangszerek kíséretében kántálva köröznek, hogy meditatív állapotba kerüljenek.

A mindennapos táncok közé tartozik a koshuk és kairok-ufari, amelyekben a kairok, avagy kasztanyetta hangszer játssza a főszerepet. A lapar egy duett, a yalla egy szóló tánc amelyet énekkel kísérnek, míg a gul ufari (tréfás ritmusok) vagy khaivonlar-ufari (állati ritmusok) pantomimmel mutatják be különböző állatok szokásait.

A végére pedig álljon itt néhány mozgókép.