Nomádnak lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés.

Nemzetünk eredetéről már sok évvel ezelőtt felmerült a közép-ázsiai szál, és nem egy expedíció indult a térségbe, hogy felkutassák a feltételezett rokonainkat.

Csak ne árválkodjunk már.

Az Almaty-ban nemrég megnyílt keletkutatók kiállítása által megihletve, következzen egy rövid összefoglaló a néhány Közép-Ázsia kutatónkról.

Vámbéry Ármin

(eredeti neve: Wamberger Hermann) (1832. márc. 19. - 1913. szept. 15.)

Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot, a Pozsony vármegyei Szentgyörgyön.

^{1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba. 1847-ben tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára az anyanyelvén kívül már folyékonyan beszélt latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az angolt, néhányskandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban, illetve Pesten a Piarista Gimnáziumban végezte. Közben megismerkedett a török irodalommal, aminek eredményeként erősen felkeltette érdeklődését a török kultúra és, majd megtanulta a nyelvet is.}

^{1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.}

^{A középkori krónikairodalom (például a Gesta Hungarorum) megőrizte magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. E hagyomány nyomán Vámbéry Ármin Kőrösi Csoma Sándorhoz és másokhoz hasonlóan Ázsiában vélte fellelhetni a magyarok eredetét.}

^{Az MTA pénzügyi támogatásával 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. Rasid Effendi néven, szunnita dervisnek öltözve indult el Isztambulból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait, Erzerumot, állomáshelyeik lévén Tabriz, Zandzsan, Kazvin, majd Iszfahánon keresztül Siráz. 1863-ban megérkezett az üzbég Khoraszanba (mai nevén: Chiva), ahol még a kán fogadásán is sikeresen játszotta Rasid Effendi szerepét. Amikor Buharán keresztül Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Ezek után Herátban búcsút mondott utazótársainak és Isztambulba tartott.}

^{Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A "Közép-ázsiai utazás" és annak angol nyelvű párja, a "Travels in Central Asia" 1865-ben jelent meg. Utazásainak hála nemzetközileg elismert író és híresség lett.}

^{1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára lett. Ő alapította a világ első turkológiai tanszékét itt, a Pesti Királyi Tudományegyetemen. Vámbéry a közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt, e tárgyban írott munkái gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, mely Ugor-török háborúként híresült el. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös észak-ázsiai eredetére mutat. A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői, Budenz József és követői hangosan támadták Vámbéryt és elméletét, megkérdőjelezve Vámbéry tudományos szavahihetőségét és tisztességét.}

Vámbéry munkássága nagyban hozzájárult az orientalizmus sajátosan magyarérdekű változatának, az Ázsiát, népeit, történelmét és műveltségét a magyar történelemmel és műveltséggel való összefüggésében vizsgáló turánizmusnak a felvirágzásához.

Vámbéry életének ritkán emlegetett oldala a Brit Birodalom külügyminisztériumának végzett ügynöki munka. Az Abdülhamid szultánnal és más magas rangú török vezetőkkel történt találkozóiról, illetve az oszmán politikai elitről szóló, és más, az oszmán politikát érintő megfigyeléseiről részletes jelentésekben tudósította a brit külügyet, akik busásan jutalmazták szolgálatait. Utolsó éveiben Vámbéry azt is elérte, hogy tőlük rendszeres nyugdíjat kapjon.

Zichy Jenő

(1837. júl. 5. - 1906. dec. 26.)

Fejér vármegyében született. Tanulmányait Székesfehérváron és a Német Birodalomban végezte és az 1870-es években jogi diplomát szerzett.

1860-ban Fejér vármegyében lett főszolgabíró.

Először 1861-ben, majd 1865-től 1875-ig három cikluson át volt országgyűlési képviselő (1870-ig deák-párti, azután pártonkívüli), mikor is figyelmét a politikán kívüli teendőre fordította. Legközelebb az 1878-as választásokon indult, ahol ismét megválasztották, onnantól kezdve haláláig országgyűlési képviselő maradt, 1903-ig szabadelvű párti, majd pártonkívüli, végül Függetlenségi és Negyvennyolcas színekben.

Családtörténeti kutatásai során élete céljául tűzte ki a magyarok eredetének, őshazájának felkutatását.

Saját költségén több tudományos expedíciót szervezett és vezetett Oroszországba, Ázsiába, a Kaukázusba a magyarság eredetének felkutatására, neves tudósok részvételével.

Harmadik expedíciójának megkezdése előtt, 1895. március 31-én az Országos Casinóban előadást tartott terveiről. Az előadás során beszámolt több évtizedes előkészületeiről, a hazai és az idegen ősmagyarságra vonatkozó dokumentumok tanulmányozásáról. Az orosz birodalom akkori határain belül végzendő kutatásaihoz megszerezte az orosz cár és kormány engedélyét, támogatását. Kapcsolatba lépett az akkori orosz tudósokkal is, kikérve tanácsaikat.

Almásy György

(1867. aug. 11. - 1933. szept. 23.)

Jómódú földbirtokos nemesi család gyermeke volt. Nagyapja, Almásy Ede, alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak. Almásy György a grazi egyetemen szerzett – társadalmi rangjához illően – jogi doktorátust.

1900-ban utazott először Közép-Ázsiába Stummer-Traunfelsszel, a grazi egyetem zoológus tanárával. Március 20-án indult Budapestről a Dunán, keresztülhajóztak a Fekete-tengeren Batumiba, ahonnan vonattal folytatták útjukat Taskentbe. Felkeresték Szamarkandot és Alma-Atát, majd Ilijszkbe vándoroltak. Bejárták az Ili folyó környékét, az Iszik-köl tó keleti vidékét, a Tien-san addig ismeretlen harmadik, Han-Tengriből kiágazó, déli hegyláncát. Itt elsősorban a gleccsereket tanulmányozta. Krasznovodszk, Baku, Moszkva, Rosztov-na-Donu érintésével tért haza. Útjának zoológiai eredménye mintegy 20 000 gyűjtött állat (nagyobbrészt madár), köztük nem egy új faj volt. Emellett néprajzi tárgyakat is hozott magával. Ez az útja hozta el számára az elismerést, de nem a zoológiai megfigyelései, hanem a pontos és szemléletes néprajzi leírásai miatt, mely a kirgizek és a kazakok mindennapi életéről szól. Földrajzi tekintetben legértékesebbek a gleccserek és a glaciális formák leírásai. Elsőként adott hírt a „szürtökről”, a Tien-San magas fennsíkjairól.

Mándoky Kongur István

(1944. febr. 10. - 1992. aug. 22.)

Mándoky 1944. február 10-én látta meg a napvilágot Karcagon. Iskoláit szülővárosában végezte el.

Korai középiskolás korában meglátszott már, mennyire érdeklik az idegen nyelvek. Oroszul tökéletesen beszélt ugyanakkor a türk nyelvek is vonzották.

Kunmadarason, az orosz laktanyánál a kazah, kirgiz, krími és kazáni tatár, illetve a karacsáj nyelvet is tudta gyakorolni.

Budapesten folytatta tanulmányait. A kun nyelvemlékek utáni kutatását már az egyetemi évei alatt elkezdte.

Az Országos Széchényi Könyvtár, később a Kőrösi Csoma Társaság munkatársa volt egyetemi tanulmányai után, 1970-től pedig az MTA Belső-Ázsiai Kutatócsoportjában dolgozott. Abban a hitben volt, hogy a Kelet felől érkezett magyarság összekötő kapocs Kelet és a Nyugat között. Nem csak a turkológia, a honfoglalás előtti török vonatkozások és a magyar őstörténet is foglalkoztatta. Írásaiban beszámol több török eredetű régi szavunk magyarázatáról. 1965-től romániai és bulgáriai tatárokhoz járt, szókincsüket vizsgálta. Az ottaniak nyelve, és történetei sokkal hozzájárultak a tudományhoz.

Az európai kutatások után Közép-Ázsia felé fordult. Baskíriában és a Volga-mentén kutatott, szintén a tatárok után. Foglalkozott a baskír-magyar törzsnevek kérdésével is. A két nép rokonságáról a baskír mondákban is szó esik. Kutatásaival felkereste a Mongóliában élő kisebbségeket is. Vizsgálta a kazahok és a tuvák nyelvét, szokásaikat. Gyűjtéseiről gyakran írt, és publikálta Jászkunságban, néha álnéven, Bektur Andrásként. 1981-ben készült el „A kun nyelv magyarországi emlékei” című kandidátusi tudományos értekezése, amely addigi kutatásainak fontosabb eredményeit tartalmazza, de még nem teljes összefoglalója a hazai kun nyelvemlékeknek.

ÖSSZEFOGLALVA: Senki nem talált semmit (egy kis túlzással), vagy legalábbis nem azt amit keresett. Mégiscsak a Szíriuszról vagy akárhonnan származunk :D.