Éljen az alkotmány!

1995. augusztus 30-án Kazahsztán népszavazáson fogadta el az ország új alkotmányát (1997-ben és 2008-ban módosították és kiegészítették), ami a jelenlegi elnöki rendszert kialakította.

sdnemkonst.jpg

Az alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Kazahsztán demokratikus, szekuláris, igazságos és szociális állam, amelyben a legfőbb értékek az ember, az emberi élet, a jog és az igazságosság.

Nazarbajev kifejtette, hogy az alkotmány a szabadság alapja, és biztosítja a legfőbb dolgot - a szabad választást.

2007-ben a parlament két házának közös ülésén a képviselők Kazahsztánt egységes és elnöki-parlamenti államnak nyilvánították (előbbit valószínűleg a szakadár próbálkozásoktól való félelem miatt - Asztana is azért épült szinte az ország közepére, közelebb az északi, oroszok lakta területekhez, hogy elejét vegyék az ország szétszakadásának, hogy az oroszok ne akarjanak esetleg "hazatérni").

Nazarbajev a 20-ik évforduló alkalmából azt is elmondta, hogy két dolgon alapul minden országvezető sikere: 1, dinamikus gazdaság és modernizáció; 2, stabil alkotmányos rendszer és fenntartható állam.

073.JPG