Kötelező lesz a házassági szerződés Tádzsikisztánban?

A tádzsik törvényhozók úgy tűnik megtalálták a megoldást, hogy megelőzzék a nők gazdasági helyzetének romlását válás esetén.

A még tavaly novemberben benyújtott törvénymódosító javaslatról, mely szerint a házasulandóknak kötelező lenne házassági szerződést kötniük, hamarosan döntés születhet.

Várakozások szerint a javaslat elfogadásra kerül majd.

tajikwedding.png

A szkeptikusok szerint a tádzsikok többsége még nem áll készen erre a Nyugaton meglehetősen népszerű gyakorlatra, de a szilárdan szekuláris kormányzat azzal érvel, hogy ez a törvényjavaslat a váló nők jólétét hivatott biztosítani, miközben figyelembe veszi a férjek jogait is.

A statisztikai hivatal kb. 9000 válást regisztrált a tavalyi évben, ami 4,4%-os növekedés 2015-höz képest.

Az elvált nők számának növekedésével egyre nagyobb az aggodalom is, hogy azok, valamint gyerekeik bevétel és tető nélkül maradnak, hiszen Tádzsikisztánban a friss házasok a férj családjával laknak, vagy gazdagabbak esetében a férj családja által, a férj nevére vásárolt ingatlanban.

tajikwedding2.jpg

Válás esetén ugyan a bíróságok általában feleség- és gyerektartási díj megfizetésére kötelezik a volt férjet, de a gyakorlatban ezt nagyon nehéz betartatni, többek között azért is, mert sok férfi Oroszországban és a szomszédos országokban dolgozik feketén, és úgy nehéz megállapítani a valós jövedelmüket.

Már régebb óta téma

A házassági szerződés ügyét először 2010-ben vetették fel, amikor a prostitúció elleni harc eszközeként kívánták bevetni, de ez nem vezetett messze.

Legközelebb 2015-ben merült fel a téma ismét, amikor egy 23 éves elvált nőt a volt apósa késelt halálra, mert az a bíróság döntésének értelmében két gyerekével a volt férjének a házában lakott a válás után is.

A volt apóst nem hagyta nyugodni a bírósági ítélet.

Külföldieknek már kötelező

2011 óta egyébként házassági szerződés kötése kötelező ha a házasság egy külföldi és egy tádzsik állampolgár között jön létre.

tajikwedding3.jpg

Az ilyen típusú házassági szerződések szövegét a hatóságok fogalmazzák meg és a kitételek részletesen rendelkeznek a gyerektartásról, valamint a tádzsik állampolgár életkörülményeiről egy esetlegesen bekövetkező válás esetén.

Tádzsikok közötti házasságok esetében egyébként nagyon ritkán kötnek házassági szerződést. Az elmúlt években összesen 3-4 ilyen eset volt a hatóságok becslései szerint, amelyet a (másodjára) házasulandó nők kezdeményeztek (az első válásuk után bekövetkező pénzügyi nehézségek tapasztalatai alapján).

A házassági kiskapuk bezárása

Kritikusok szerint a kötelező házassági szerződés eltántoríthat sok férfit, hogy hivatalos úton kössön házasságot, a kormány azonban támogatja a törvényjavaslatot és további szigorításokra is készül.

A jelenlegi törvények szerint is a házasságot először egy polgári esküvő keretében kell szentesíteni, majd ezután következhet a muszlim esküvő, a "nikoh". Hivatalosan, az imám vagy más vallási képviselő csak a polgári házassági anyakönyvi kivonat bemutatása után végezheti el a vallási szertartást (a poligámia és gyerekházasságok elleni harc miatt), de sok házaspár kihagyja a polgári esküvőt.

tajikistanmosque.jpg

Ezért a kormány a házassági szerződés kötelezővé tétele miatt egy olyan rendelkezés bevezetésére is készül, mely szerint csak az állam által kinevezett imámok végezhetik el a vallási esküvői szertartást.

Csak példaként: Dzsovid Dzsurajev szociológus üdvözli a bevezetendő intézkedéseket, mert

A házassági szerződés nyilvánvalóan idegen a hagyományainknak és mentalitásunknak ... de ha csak kifogásokat keresünk és nem alkalmazzuk, a nők helyzete sohasem fog változni.

A szakértő szerint az intézkedés megerősítené a házasság intézményét, hiszen azt üzeni a férfiaknak, hogy nem sétálhatnak ki egy házasságból pénzügyi következmények nélkül.