Heti Turkesztán - január 31.

Elnöki dinasztiaépítgetés, valutaváltás szigorítása, lesújtó korrupció-ranglista.

Ez történt a héten Turkesztánban.

006.JPG

Források: helyi hírportálok és előfizetéses hírlevél

Kazahsztán

Asztana meghívta a Shanghaji Együttműködési Szervezet választási megfigyelőit a március 20-án rendezendő előrehozott országgyűlési választásokra.

Kazahsztán továbbra is teljes erővel az atomfegyver-mentes világért küzd. Az ország legutóbbi eredménye az ENSZ Közgyűlése által 2015. december 7-én elfogadott Egyetemes Nyilatkozat az Atomfegyver-mentes Világ Megvalósításáról. A szövegtervezetet maga Kazahsztán nyújtotta be még októberben. Az elfogadott dokumentumot 133 ország támogatja, de 23 ország ellene szavazott és 28 tartózkodott, ami Jerlan Idrisszov külügyminiszter szerint azt jelzi, hogy a "kampánynak folytatódnia kell".

Jordánia Kazahsztántól fog fegyvert vásárolni. Egy új egyezmény alapján a két ország fokozza a katonai együttműködést és ennek keretében Bejrút kazah páncélozott járműveket ("Arlan") fog vásárolni, valamint tárgyalások folynak egyéb katonai felszerelések szállításáról is. Jordánia abba is beleegyezett, hogy részt vegyen a júnis 2-5 között Asztanában rendezendő 4-ik KADEX-2016 Fegyverrendszerek és Katonai Felszerelések Nemzetközi Kiállításán.

arlanpancelos.jpg

Kirgizisztán

Elhagyta az országot az elnök egyik tanácsadójának kritizálója. Uran Botobekov az ország elhagyása mellett döntött, miután a bíróság fenntartotta a korábbi ítéletet, mely szerint Botobekov rágalmazást követett el. Ikramjan Ilmijanov elnöki tanácsadó 2015. áprilisa után jelentette fel Botobekovot, mert szerinte Botobekov egy biskeki médiában megjelent interjúban megsértette a becsületét, amikor az utóbbi azt állította, hogy Ilmijanov állt egy nagy biskeki kiadóvállalat privatizációja mögött befolyás- és vagyonszerzés céljából. Az első ítélet még augusztusban született, és kb. 23700 dollárnyi büntetés megfizetésére kötelezte Botobekovot. Botobekov szerint a bírói döntést a politika motiválta.

Tádzsikisztán

Emomali Rahmon elnök dinasztia-uralmat építget. A törvényhozás elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi a 63 éves elnöknek, hogy korlátlanul újraindulhasson a választásokon. A módosítás szintén leszállította a minimum elnökjelölti korhatárt 35 évről 30-ra, amely lehetővé teszi, hogy az elnök fia, Rusztam Emomali indulhasson a 2020-as elnökválasztáson, amikor is 33 éves lesz. Az új törvények az Alkotmánybíróság és népszavazás után lépnek életbe. Valószínűleg egyikkel sem lesz gond. Eközben az elnök lányát, Ozoda Rahmon-t, aki 2014 májusa óta külügyminiszter-helyettes is volt, kabinetfőnökké nevezték ki.

emomalirustamrahmon.jpg

A kis trónörökös

Szigorúbban szabályozzák a valutaváltást. A Nemzeti Bank elnöke arról nyilatkozott, hogy 9 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék az "illegális" valutaváltással élőket. "Illegális" minden olyan valutaváltás, ami nem bankokon vagy hivatalos pénzügyi intézményeken keresztül történik. A cél, hogy letörjék a valutával való spekulációt, ami a tádzsik valuta, a szomoni leértékelődéséhez vezetett. Ennek előzménye, hogy decemberben a hatóságok bezáratták az összes független valutaváltó kioszkot az országban. Az emberek azért fordultak a fekete piac felé, mert a bankok olcsón veszik és drágán adják a valutát.

Aláírta az elnök az internet állami felügyeletéről szóló törvényt. A múlt héten már beszámoltunk a törvénytervezetről, amely teljes kontrollt ad az államnak a mobil- és internetkommunikáció felett. A hivatalos, terrorizmus-ellenes célok mellett persze ez lehetőséget ad az államnak, hogy korlátozza vagy teljesen blokkolja a neki nem tetsző weboldalakat.

Türkmenisztán

Türkmenisztán az egyik legkorruptabb ország a világon. Január 27-én jelentette meg a 2015-ös Korrupcióérzékelési Indexét a Transparency International, amelyben 168 országot rangsoroltak. Dánia nyerte az első helyet, míg Észak-Korea és Szomália lettek a legkorruptabbak. Türkmenisztán is a lista végén kullog a maga 156-ik helyezésével.

Üzbegisztán

Üzbegisztán is Türkmenisztánnal kb. azonos, 153-ik helyen áll a fent említett korrupciós listán. Kazahsztán és Kirgizisztán egyébként a 123-ikok, míg Tádzsikisztán a 136-ik.

Ali-Shir Nava'i, költő, író, nyelvész és művész születésének 575-ik évfordulóját ünnepelték Szamarkandban, akit nemzeti költőnek és az irodalmi üzbég nyelv egyik megteremtőjének tartanak. Az ünnepségekből és egyéb programokból természetesen az iskolások sem maradhattak ki.

ali-shirnavai.jpg