Az előző posztban röviden áttekintettük a Kazah Kánság történetét és a "dicső" orosz seregek megérkezésével fejeződött be a történet.

Ebben a posztban pedig azt nézzük meg, hogy mi történt "Turkesztánnal" a "felszabadulás" (?!) után.

Előzőleg főleg a kazahokra fókuszáltunk, ami egy kicsit igazságtalan a többi isztánnal szemben, de a Kazah Kánság volt talán a legjelentősebb, legnagyobb és legerősebb államalakulat, és őket érték el először az orosz hadseregek (már csak a földrajzi elhelyezkedés miatt is).

Miután a Kazah Kánságot meghódították, az oroszok nem álltak meg, és a Kokandi Kánság került terítékre, ami a mai Kirgizisztán, Tádzsikisztán, kelet-Üzbegisztán és dél-kelet Kazahsztán területén feküdt. Kokand egyébként egy mai is létező város Üzbegisztánban. Maga a Kokandi Kánság pedig hivatalosan 1876-ban szűnt meg létezni.

A Kokandi Kánság zászlója és területe

A kán palotája Kokand városában (ma Üzbegisztán)

Gyakorlatilag az orosz-kokandi harcokkal egyidőben kezdődtek el az orosz műveletek a Buharai Emirátus ellen is.

A Buharai Emirátus zászlója és területe

Miután az oroszok elfoglalták Ura-Tyube és Dzsizak városokat, békét ajánlottak a buharai emírnek, de az nem fogadta el és szent háborút ("gazavat" vagy dzsihád) hirdetett, de Konsztantyin Petrovics von-Kaufman orosz hadvezér seregei könnyen leverték ezt a szent háborút és hamar megadásra kényszerítették Szamarkand városát például.

von-Kaufman

A legenda szerint Nagy Sándor [makedón uralkodó] volt az első, aki meghódította Szamarkandot, és II. Sándor [orosz cár] aki az utolsó. A szovjet időkben ennek a "mondásnak" egy aktuálisabb változata járt közbeszéden Üzbegisztánban, ami úgy hangzott kb., hogy

Nagy Sándor eljött Szamarkandba, majd elment - most az orosz kommunisták jöttek, majd elmennek ők is.

Az orosz seregek bevonulnak Szamarkandba - N.N. Karazin festménye

Az oroszok és az emír között 1873. szeptemberében aláírt szerződés alapján a Buharai Emirátus az Orosz Birodalom protektorátusává vált, ami majd a "dicső" Vörös Hadsereg Buharába érkezésével szűnik meg 1920. augusztus 30-án, amikor az utolsó emír, Szejid Alim-han Afganisztánba menekül.

Még 1873-ban, szintén von-Kaufman keze által, a Khívai Kánság is a Buharai Emirátus sorsára jutott, vagyis orosz protektorátussá kényszerítették.

A Khívai Kánság zászlója és területe

A közép-ázsiai kánságok elfoglalásával vagy protektorátussá változtatásával az oroszok elérték Afganisztánt, valamint a Pamír-hegységet. Ezutóbbi elfoglalásával azt akarták megakadályozni, hogy a hegységi területet ne Kína és Nagy-Britannia ossza fel egymás között.

1895. február 27-én (március 11-én) Londonban az orosz nagykövet és a brit külügyminiszter jegyzéket nyújtott át egymásnak amelyben kijelölték a befolyási övezeteket. E szerint a Pamír egy része Afganisztánhoz került, egy része az Orosz Birodalomhoz, egy része pedig (az orosz befolyás alatt álló) Buharai Emirátushoz. A befolyási övezeteket a Wakhan folyosó választotta el.

A Wakhan folyosó

És hogy miért terjeszkedett az Orosz Birodalom Közép-Ázsia felé?

Az egyik magyarázat szerint a birodalom el akarta érni a "természetese határokat", valamint biztosítani ezeket és a kereskedelmi útvonalakat, és elhozni a civilizációt az ázsiai népek számára.

A másik, sokkal valószerűbb magyarázat szerint az Orosz Birodalom a Brit Birodalom térségbeli terjeszkedésének akart ellenállni, vagyis gátat szabni, azzal, hogy benyomult a területre. A két birodalom közötti összetűzést a térség felett a Nagy Játszma névvel illette a történelemírás.

Az oroszoknak egyébként hatalmas erőfeszítésükbe került a térség feletti uralmuk fenntartása, mert kevés erőforrásuk volt az adminisztráció megszervezésére, valamint képzett hivatalnokokból is hiány volt és nem ismerték a helyi nyelveket. Talán ez lehet a magyarázata annak is, hogy az orosz vezetés nem szólt bele a helyi muszlim népek életvitelébe, sőt, még a saria törvényszékeket is meghagyták (annak ellenére, hogy azok részrehajlók, korruptak voltak és sok panasz érkezett a lakosságtól a működésükkel kapcsolatban).

Turkesztán az orosz birodalmi adminisztrációban

A 19-ik század végefelé elkezdődött a (keresztény) orosz és ukrán parasztok betelepítése, akiknek a száma 1897-ben kb. 700 000 volt az össz 8 milliós lakosságból. A betelepülők meghonosították a térségben eddig ismeretlen tavaszi búzát, rozst, zabot, burgonyát, kukoricát, káposztát, paradicsomot és cukorrépát.

Ekkoriban a térség etnikai összetétele többnyire kirgízekből (akiknek a Kazahsztánban élő csoportjaikat a 20-ik század 20-as éveitől kezdve kazahoknak nevezünk), szart-okból, kipcsakokból, tatárokból, türkménekből, karakalpakokból és buharai zsidókból állt.

Buharai zsidók Szamarkandban

Az évszázad során számos felkelés tört ki az orosz uralom ellen, amelyek közül a Keneszari kán vezetésével 1837 és 1847 között tartó volt a legjelentősebb, valamint az 1916-os.

Míg az első esetben az orosz hadsereg fölénye maga alá gyűrte a lázadókat, az utóbbi már (részben elővetítette az orosz polgárháborút), amelyben viszont a "munkásököl oda csapott ahova köllött", és a Vörös Hadsereg legyőzte a "reakciós, nacionalista lázadókat és az őket támogató külföldi erőket".

Így Közép-Ázsia egy évszázad során kétszer "szabadult fel".

Az orosz forradalom után új korszak kezdődött Turkesztánban is, amiről a következő posztban lesz szó.

Isten nem óvta meg a cárt (az Orosz Birodalom himnusza - "Isten, óvd meg a cárt!"):