Trump fogadta Mirzijojev üzbég elnököt

A nagy találkozóra május 16-án, Washingtonban került sor.

2002 óta üzbég elnök nem járt hivatalos úton az Egyesült Államokban.

trumpmirziyoyev.jpg

Trump körbedicsérte Mirzijojev elnököt, és kifejtette, hogy a két ország szorosan együttműködik mind a kereskedelemben, mind a katonai területen ("katonai felszerelések vásárlása az Egyesült Államoktól").

Az amerikai elnök "elfelejtette" megemlíteni az üzbegisztáni demokráciával és emberi jogok korlátozásaival kapcsolatos dolgokat.

Mirzijojev sem fukarkodott a dicséretekkel, és "történelminek" nevezte Trump adóreformját, valamint a "munkahelyteremtését".

De nem csak az adóreform, hanem a két elnök közötti találkozó is történelmi volt az üzbég elnök, amely során 5 milliárd dolláros szerződéseket írt alá a két fél.