Nomád múlt, bezárkózottság a jelenben

Október 27.-én ünnepli Türkmenisztán a Szovjetuniótól való függetlenedésének 25.-ik évfordulóját.

A megszokott módon következzen egy rövid történelmi áttekintés a jeles nap előtt, holnap pedig érkeznek a képgalériák.

trkindependence.jpg

A türkmének eredete

A türkmének vagy turkománok egy türk eredetű népcsoport, összlétszámuk kb. 9 millióra tehető, amelyből mintegy 4,5 millióan Türkmenisztánban élnek, a többi pedig kisebbségben Iránban, Afganisztánban, az Észak-Kaukázusban, valamint Pakisztán északi részén.

A türk nyelvek keleti oguz ágába tartozó türkmén nyelvet beszélik.

A türkmén elnevezés eredetileg minden türk népre vonatkozott, majd később vált használatossá, hogy csak a türkmenisztáni népet, valamint az Irakban és Szíriában élő turkománokat értették alatta.

turkmenpeople.jpg

Az elnevezés feltételezhetően a "türk" szóból és a hozzákapcsolódó szogdiánai hasonlító képzőből (-min, -men) származtatható, ami azt jelenti, hogy "türkhöz hasonló". Modernkori tudósok szerint a -man, -men végződés fokozó képző is lehetett, mely szerint az elnevezés jelentése "tiszta türk".

Muszlim krónikások szerint az elnevezés eredete a népcsoport áttéréséhez köthető i.sz. 971-ben, amikortól kezdve a "türk" és az "iman" (hit) összetételéből létrejövő "Türk Iman" (hívő türkök) szókapcsolattal illették őket.

Türkmenisztán az ókorban

Az ország forrásokkal igazolt történelmének kezdetét kb. i.e. 2000-re datálják, amikor indoeurópai népcsoportok, például dahák, masszagéták és szkíták érkeztek a területre Irán felől.

Egy nagy ugrással az időben, a következő jelentős fordulópont Nagy Sándor megérkezése volt az i.e. 4.-ik században. I.e. 330-ban a makedón uralkodó megalapította a Murgab folyó partján Alexandria városát, amely Merv városának elődje volt.

A Makedón Birodalom összeomlása után a Szeleukidák uralták az ország területét, amíg Pártia satrapája ki nem kiáltotta a függetlenséget és megalapította a Pártus Birodalmat a mai Türkmenisztán és Irán területén.

parthia.gif

I.sz. 224-ben a Pártus Birodalom behódol a Szasszanidáknak, miközben kelet és észak felől más népcsoport is, pl. a hunok is kezdenek beáramlani az ország területére.

Az i.sz. 4.-ik évszázadra a hun törzsek megalapítják az első proto-türk törzsszövetséget, amely az i.sz. 5.-ik évszázadra úgy megerősödik, hogy az ország déli részét is elfoglalja a Szasszanida Birodalomtól. A törzsszövetség később a Goktürk Birodalom nyugati részét alkotja, valamint ettől a birodalomtól is elszakadva alakítja meg a Nyugati Türk Kaganátust, amely i.sz. 630-ig marad fenn.

Az arab hódítók és "utódaik"

Ettől a ponttól kezdve az ország területének története még szorosabban kapcsolódik a többi szomszédos isztánhoz.

Ahogy Üzbegisztán történelmi áttekintésénél is írtuk, az arab hódítók az i.sz. 7.-ik század közepén érkeztek meg. A 8.-ik századra az arabok meghódították az egész térséget (lent) és elhozták az iszlám civilizációt. Bár Közép-Ázsia is áttért az új vallásra, sikeresen megőrizték kultúrájuk perzsa jellegét is, és az arab birodalmak meggyengülése után újra az iráni államok emelkedtek fel (mint például a Samanida Birodalom), megőrizve a perzsa nyelv jelentőségét.

map_of_expansion_of_caliphate_svg.png

Az i.sz. 9.-ik századtól az északi sztyeppék felől új népcsoportok, a türkök kezdtek el beszivárogni a szomszédos régiókba, akik számos államalakulatot szolgáltak itt az idők során, majd magas katonai pozicíóba jutva megalakították a saját államaikat. A türk vezetőréteg felemelkedése megindította a nagyobb számú türk bevándorlást a régióba.

Az első ilyen türk államalakulat, a Ghazvanida Birodalom a jelenlegi Türkmenisztán területének jelentős részét is elfoglalta. A ghazvanidák uralkodásának végét a szeldzsukok hódítása vetett véget.

Türkmenisztán területe 1041-ben kerül a szeldsukok uralma alá.

A szeldzsukokat pedig Dzsingisz kán követte, amelynek hála még jobban felgyorsult a régió eltürkösödése, mert bár Dzsinigsz kán mongol volt, seregének jelentős része türk hadakból állt. A mongol invázió menekülésre kényszerítette az iráni eredetű népeket.

Dzsingisz kán halála után még 1-2 évszázadig az örökösei uralták sikeresen a területet, de az 1380-as évekre a korábban elkezdődött törzsi harcokból Timur (Tamerlán) emelkedett ki és alapította meg a Timurida Birodalmat, amely halálakor, 1405-ben szétesett.

mongolempire.jpg

A Timurida Birodalom összeomlása után a türkmén törzsek kis időre visszanyerték a függetlenségüket, majd az oroszok megérkezéséig tartó 1-2 évszázad a szomszédos Perzsiával, valamint a Kívai és Buharai Kánsággal való harcokkal és ellenállással telt.

Medve a sztyeppéken

A 19.-ik századtól kezdve Moszkva Közép-Ázsia felé kezdett tekintgetni, többek között a térséghez közeli brit gyarmatosítási kísérletek miatt, a térségben rabszolgaként tartott oroszok miatt, valamint hogy rátegye a mancsát a kereskedelemre és biztosítsa a birodalom pamutellátását (az amerikai polgárháború miatt az Egyedült Államokkal való kereskedelem megtorpant).

russian-empire-expansion.jpg

1869-ben az Orosz Birodalom megalapítja a Kaszpi-tenger partján Krasznovodszk városát, a mai Türkménbasit. Az üzbég kánságok (Kíva és Buhara) elfoglalása utána a türkmén területek viszont továbbra is függetlenek maradtak, bár nem sokáig. 1881-ben a geok depe-i csatában az orosz Szkobeljev tábornok seregei 7000 türkmént mészároltak le, majd további 8000 menekülőt.

1894-re az ország szinte egész területe orosz fennhatóság alá került.

Az orosz uralom valamilyen szintű iparosodást és vasútépítést (pl. a Transzkaszpi vasút) hozott magával.

Éljen (vagy inkább ne?) a szovjet hatalom!

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után Asgabat (a jelenlegi főváros) jelentős anti-bolsevik központtá vált, amelyet rendszeres támadások értek a taskenti szovjetből. 1918 nyarára a szovjetek sikeresen elfoglalták a várost, amely újabb anti-bolsevik ellenállást szült.

tssr.png

1919-ben a szovjetellenes erők kikiáltották Transzkaszpiát, valamint brit erők elfoglalták az ország déli részét, sőt, Asgabatot is. A térség maradt a baszmacsi ellenállás egyik legkitartóbb központja, amelyet 1922-23-ban sikerült Moszkvának teljes mértékben felszámolnia.

1924. október 27.-én feloszlatták a Turkesztán ASzSzK-t, amellyel egyidejűleg megalakult a Türkmén SzSzK a ma is látható országhatárokkal. A fővárost átnevezték Poltorack-ra, egy helyi forradalmár után, de 1927-ben mégis visszatértek az Asgabat elnevezésre.

1925. februárjában ülésezett először a Türkmenisztáni Kommunista Párt a fővárosban.

Az 1950-es években megépült az 1375 km hosszú Karakum csatorna, amivel az Amu-darja vízét a gyapotföldek öntözésére használták, ezáltal okozva az Aral-tó ökológiai katasztrófáját.

Türkmenisztán a Szovjetunió szegényebb tagállamai közé tartozott, a hatalmas olaj- és gáztartalékainak ellenére is. A szovjet irányítás igyekezett a türkmének nomád életmódját (egy szovjet idők előtti közmondás szerint egy türkmén otthona ott van, ahol éppen a lova áll) és vallását teljes mértékben megszüntetni, valamint a türkmén nyelvet sztenderdizálni.

Illiberális demokráciát!

Türkmenisztán 1991. október 27.-én kiáltotta ki elszakadását a Szovjetuniótól.

Az ország elnökéül a Türkmenisztáni Kommunista Párt főtitkárát, Szaparmurat Nyijazovot választották (lent), aki később felvette a "Türkménbasi", vagyis a "Türkmének Vezetője" címet, valamint extrém személyi kultuszt épített ki (pl. a hónapokat rokonai nevével nevezte át).

saparmuratniyazov.jpg

A kommunista pártott átszervezték a Türkmenisztáni Demokratikus Párttá, egyéb párt nem működhet az országban. Az elnök 1991. december 16.-i rendelete alapján minden tag a régi pártban az új párt tagja lett.

1999. decemberében az alkotmányt úgy módosították, hogy Nyijazov korlátlan számú elnöki ciklust kitölthessen.

saparmuratniyazov2.jpg

Nyijazov döntése volt az ország teljes semlegessége, amelynek értelmében az ország nem tagja semmilyen katonai szövetségnek, valamint nem járul hozzá katonákkal semmilyen ENSZ megfigyelő erőhöz sem. A gyakorlatban ez az ország teljes elzárkózását jelenti a világpolitikától.

2005-ben Nyijazov bejelentette, hogy ország még inkább eltávolodik a Független Államok Közösségétől, valamint hogy 2010-ben szabad választások lesznek, amely igazán meglepte a nyugati elemzőket.

2006. december 21.-én Nyijazov viszont váratlanul meghalt, örökös nélkül. Utódja Gurbanguli Berdimuhammedov lett, pedig az alkotmány szerint a Népi Tanács elnökének, Övezgeldi Atajevnek kellett volna megkapnia az ideiglenes elnöki pozíciót. Atajevet viszont bűnelkövetéssel vádolták meg és eltávolították a pozíciójából.

2007. február 11.-én 95%-os részvételi aránnyal a lakosság 89%-a Berdimuhammedovot választotta elnöknek, aki valamilyen szinten lazított Türkmenisztán elzártságán és felszámolta az előző elnök személyi kultuszát.

Ingyenes és cenzúrázatlan internetkávézók nyíltak a fővárosban, valamint a türkmén "szent eskü" használatának sűrűségét különleges alkalmakra "vették vissza", amely eddig mindig elhangzott a hírek elején és végén, valamint az iskolában is ezzel kezdték a diákok a napot. Az új elnök visszanevezte a hónapokat a régi nevükre, kivette a himnuszból a Nyijazovra utaló részeket, valamint eltávolította a régi elnök állandóan a Nap irányába forduló aranyszobrát.

Azért Berdihammedovot (lent) sem kell félteni, és habár kevésbé extrém módon, ő is saját személyi kultuszt épít (a sajtóban például csak neki írják ki a teljes nevét, míg másoknak csak a keresztnév kezdőbetűjét), valamint az ország egy hajszányit sem közelített a demokrácia irányába.

gurbangulyberdymukhamedov.jpg